2008. február 9., szombat

A vég kezdete

Ez egy meglehetősen személyes bejegyezés lesz, olvasása csak erős idegzetűeknek (elsősorban pedig nőnemű olvasóimnak) ajánlott. (Vicc nélkül.)

Tegnap felfedeztem az első ősz hajszálamat. Először azzal hitegettem magamat, hogy csak a fürdőszoba fényei járatják a bolondját velem, de aztán nem birtam magammal és kikértem Dani szakvéleményét, aki megerősitette, hogy már pedig az egy ősz hajszál. Ekkor hisztériás rohamot kaptam. Két óra múlva mertem csak tükörbe nézni. Akkor már kettő volt. Duplázódnak! Ez már végképp sok(k) volt. A sztori tulajdonképpen csak ennyi.

Igenám...

...de csak egy hónap múlva leszek 23. És nem csak arról van szó, hogy hirtelen pofáncsapott a múlandóság érzése. Tudom ám, hogy az őszülés gének/mázli kérdése, és jóatyámból kiindulva, aki már negyven éves korára teljesen (belénk)őszült, tulajdonképpen számitottam rá, hogy nem lesz ez másként esetemben sem. Viszont az szerintem nem puszta véletlen, hogy épp most és épp itt jelentek meg az elmúlás első hirnökei. A félreértések elkerülése végett előre szólok, nem arról van szó, hogy a huzamos külföldi tartózkodás által kiváltott stresszt okolnám. (Bár nyilván ez is benne van a pakliban, de hát aki hajlamos rá, hogy stresszeljen, az stresszel mindenhol, nem kell ahhoz Amerikáig menni.) Hanem arról a pszichológiai hatásról, amit az itt (az Egyesült Államokban általában, a Trinityn pedig különösen) mindent átható fiatalságkultusz gyakorol rám.

Mit lehet arra mondani, amikor egy csoporttársam az életkorom felől érdeklődik, és a válasz hallatán elkerekedett szemekkel, két kis kezét összecsapva azt mondja: Oh, my God, but you look so young! (Az én forditásomban: Tényleg? Ahhoz képest jól tartod magad.) Ő ezt nyilván bóknak szánta. Mindenesetre én levontam a tanulságot, és már nem veszek új cipőt... Oké, oké, tudom, hogy egy hiú állat vagyok, és tudok ám nevetni az ilyeneken, sőt. De azt azért sosem gondoltam volna, hogy 22 évesen öregnek fogom érezni magam. Testben, lélekben. Sajnálom, nincs jó kedvem. Nem mondhatjátok, hogy nem szóltam előre.

Nincsenek megjegyzések: