A java viszont csak most jön. A főmágusi (elnöki) köszöntő után az egyik felsőbb éves, szintén talárt viselő diák remegő hangon közli, hogy eljött a nagy pillanat, amikor ő, az xy osztály (*) képviselője használni fogja a szent citromfacsarót. A citromfacsaró évtizedek (-századok?) óta öröklődik a Trinity diákjai között; mindig az aktuális osztályok legjobbika tarthatja magánál egy évig. A srác - olyan hangon, ahogy csak Bill Pullman tud elnöki beszédet mondani a Függetlenség Napjában - arról szónokol, hogy tudja, eljön az a nap a gólyák számára is, amikor majd a kezükben tarthatják a citromfacsarót, és őket éri az a kiváltság, hogy elkészithessék az ünnepi limonádét. Ezek után a főmágussal együtt, hogy úgy mondjam, élő adásban, tényleg készitenek egy pohár limonádét, és ezzel isznak áldomást az egybegyűltek egészségére. Én meg csak ülök, és eszembe jut a klasszikus Monty Python-idézet ('Furcsa hely ez...'). Citromfacsaró az ereklye, csirke (na jó, igazából kakas) a kabalaállat. Ime a bantampipi:
És hogy egy pillanatra visszatérjek a Harry Potter-szálhoz, el kell mondanom, hogy felfedeztük a Mardekár-házat is. (Erről mindjárt bővebben is irok.) Csengével a héten több órát töltöttünk azzal, hogy a campuson séltáltunk, és mindent lefényképeztünk, ami a szemünk elé került. A közel három óra alatt a katedrálisig sikerült eljutnunk (ami a campusnak a mi kolink felől vett oldalának alig a harmadánál található). Azt hiszem, jobb, ha most átadom a szót a képeknek.
És végül, a Mardekár-ház:
Jó, jó, tudom, hogy az a könyvben egy dungeon, és kigyó van, nem koponya, de hangulatában ilyennek képzelem. A képen egyébként az egyik egyetemi társaság klubháza látható. Mondanám, hogy titkos társaság, de hát ezek a társaságok igazából nem titkosak, mert mindenki tudja, hogy léteznek, és azt is mindenki tudja, hogy mi a funkciójuk. Tudjátok, miről beszélek: ezek azok a bizonyos Greek Society-k (görög klubok), amiket azért hivnak igy, mert a görög ábécé betűivel nevezik el magukat, és amikbe egy átlag földi halandó nem kerülhet be. Körülbelül a Mayflowerig visszamenő pedigré és nagy rakat pénz a tagság előfeltétele. A tagok egy életen át tartják egymással a kapcsolatot, segitik egymást, gyakorlatilag egyfajta szabadkőművesség ez, beavatási ritussal, próbatételekkel, titoktartási esküvel. Vannak olyan társaságok (például a Phi Beta Kappa), melyek az egész USA-ban, minden egyetemen képviseltetik magukat, és vannak olyanok is, akik csak egy-egy államban vagy egy-egy egyetemen vannak jelen. (Utóbbiak jellemzően nem annyira elitisták, ezekbe - állitólag - viszonylag egyszerűen be lehet kerülni.) A Trinity campuson elég rossz a hirük; egyesek az állitják, hogy kokszbarlang az összes klubház. Persze lehet, hogy csak savanyú a szőlő... Az igazságot valószinűleg soha nem fogom megtudni. Mindenesetre ez a koponyás infantiliskedés szerintem magáért beszél.
---
(*) A college-eken a teljes, többszáz fős évfolyamot nevezik egy osztálynak, és a diplomázás évével hivatkoznak rájuk. Például a mostani gólyák a Class of '11.
Update: Csenge beszámolója a házról meg a Greekekről itt olvasható. K.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése