2007. szeptember 1., szombat

Az első napok...

...community building-gel, azaz csapatépitéssel telnek. Ekkor még csak mi, international student-ek vagyunk a campuson. A legtöbb international négy évre érkezett, ők itt fognak diplomázni. Cserediákok (egy évre) mi négyen vagyunk (Csenge, Dani, Gyula, én), és egy német srác Tübingenből. Szinte nincs olyan szeglete a világnak, ahonnan ne érkeztek volna diákok. Megpróbálom felsorolni: Banglades, Bosznia, Bulgária, Dél-Korea, Irország, Kina, Kolumbia, Malajzia, Mianmar, Malawi, Németország, Nepál, Peru, Szlovákia, Venezuela, Vietnám, Zimbabwe. Az első három napon az úgynevezett P.R.I.D.E. orientation zajlik (Promoting Respect for Inclusive Diversity in Education, kb. 'tiszteljük a sokféleséget az oktatásban is'); ennek megfelelően a programokon szinte csak mi, international-ek, illetve minority (kisebbségi helyzetben lévő, afro-amerikai, latin-amerikai és ázsiai származású amerikai) diákok veszünk részt.


Körülbelül 40-en vagyunk a P.R.I.D.E. által szervezett programokon; van vicces csapatépitőjáték, ahol 15 embernek egyszerre kell felállnia úgy egy kb. 40 cm x 40 cm-es 'pódiumra' (gyk. faládára) úgy, hogy az egyik lába mindenkinek a dobozon van, a másik lába meg nem érhet földet, ráadásul még énekelni is kell közben. (Ezen a feladaton a mi csaptunk, bevallom őszintén, félóra szenvedés után elvérzett. De legalább minden értelemben igazán közel kerültünk egymáshoz...).


Hallgatunk előadásokat, ahol hol többé, hol kevésbé érezzük kinosan magunkat. Kevésbé akkor érzem kinosan magam, amikor arról beszélnek, hogy mennyire komoly dolog is egyetemre járni, és mennyire kapjuk össze magunkat, ha nem akarunk kihullani. Ez végül is érthető: a csapat 90%-a freshmen-ekből (gólyákból) áll, néhányan még 18 évesek sincsenek, most vannak először távol a szülői háztól, tehát jogos, hogy kicsit atyáskodva-anyáskodva bánnak velük (velünk). Akkor viszont határozottan feszengek, amikor egy prof 'felkészités az egyetemi élet nehézségeire' cimszóval arról beszél - mondókáját látszólag a teljes hallgatóságnak cimezve - hogy hogyan is fogjuk érezni magukat, amikor az egyik oldalon mi állnuk, a másik oldalon meg a 'fehérek óceánja'. Életemben nem éreztem magam még ennyire diszkriminálva; nagyon pocsék volt. Utólag kiderült, nem csak én voltam igy ezzel - és nem is csak a többi fehér bőrű résztvevő... Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kéne erről a problémáról beszélni (mint a korábbi diákok beszámolóiból kiderült, a Trinityn sajnos valóban gyakoriak a rasszista incidensek), de ez igy, ebben a formában szerintem épp olyan rasszista és kirekesztő, mint az az attitűd, amire az illető próbálta felkésziteni a fiatalokat.

Aztán városnézésre visznek minket; egy igen szűk területet, a belvárosban lévő Bushnell-parkot és környékét látogatjuk meg idegenvezető kiséretében. Megtudjuk, hogy Hartfordot a Bostonból felfelé vándorló puritán (de a bostoniaknál azért kissé liberálisabb), elsősorban holland telepesek alapitották, és sokáig a keleti part egyik legvirágzóbb városa volt. A Bushnell-parkot, ami egy nagy, szépen karban tartott közterület, a város korábbi nyomornegyede helyén alakitották ki (hogy még a térképről is eltöröljék azt, amire az alapitó atyák nem voltak olyan büszkék). Közvetlenül a park mellett áll a state capitol (kb. 'államháza'), egy meglehetősen impressziv, aranykupolás épület.


A park túloldalán A Wadsworth Athenaeum található, Amerika legrégibb közkönyvtára. Az athenaeum előtt áll Connecticut állam nemzeti hősének, Nathan Hale-nek a szobra. Hale elhiresült mondása (I only regret that I have but one life to lose for my country, kb. 'Csak azt sajnálom, hogy csupán egyetlen életem van, amit feláldozhatok a hazámért.') meglehetősen ironikus annak fényében, hogy a fickó egy kém volt a függetlenségi háborúban, de az angolok a bevetése második napján lefülelték, és különösebb teketória nélkül felakasztották. Nem egy James Bond... vagy csak én ittam (már megint) vitriolt tea helyett?


Ne feledkezzünk meg a helyi érzéstelenités feltalálójáról, Horace Wellsről sem, aki szintén Hartford szülötte volt, ám hiába a korszalkalkotó felfedezés, minden szakmai babért az asszisztense aratott le helyette. Wells bánatában elbujdosott, és öngyilkos lett. (Emlékét szintén egy szobor őrzi a parkban.) És még egy kis történelem: Connecticut állam neve 'Constitution State', azaz az 'Alkotmányozó Állam'. (Az államok neveit egyébként a járművek rendszámtábláin is feltűntetik, pl. New Jersey - Garden State, Illinois - Land of Lincoln, stb.). A sztori pedig az, hogy III. György angol király adott a connecticutiaknak egy chartát, amiben különféle jogokat biztositott nekik - ezek alkották volna a függetlenedni kivánó állam alkotmányának alapját. Azonban őfelsége meggondolta magát, és vissza akarta vonni a chartát. A szemfüles connecticutiaknak viszont eszük ágában sem volt lemondani frissen kivivott szabadságjogaikról, ezért elrejtették az oklevelet egy tölgyfa odvába. A tölgyfa Connecticutban igy az alkotmány szimbólumává vált, állitólag minden második általános iskolát 'Alkotmányozó Tölgy Általános Iskolának' hivnak, és minden, száz évesnél régebbi székről állitják, hogy az alkotmányozó tölgy fájából faragták (a derék fa ugyanis még a 19. század végén kidőlt, de szerencsére előtte nem mulasztott el hullatni néhány tölgymakkot, úgyhogy még most is van mit mutogatni az érdeklődőknek). Ellátogatunk az első telepesek temetőjébe is, ahol különös (vagy legalább is számomra szokatlan), angyalokkal meg koponyákkal diszitett sirkövekre bukkanunk.


A városnézés után egy cajun étterembe visznek minket, ahol kicsi aligátor (sajnos kitömve) pihen a sarokban, én pedig felfedezem magamnak a jam-gyökeret, ami valamilyen édesgyökér, és mind magában, mind köretnek igen kiváló.


Másnap hajókirándulásra megyünk a Connecticut folyón. (Itt jegyezném meg, hogy Mark Twain is jó ideig hartfordi lakos volt; igaz, Huck és Jim nem a Connecticut-on, hanem a Mississipin hajókáztak. Végül, de nem utolsósorban, Harriett Beecher-Stowe is itt irta a Tamás bátya kunyhóját.)


A folyó nagy, és meglepően tiszta, főleg ahhoz képest, hogy Hartford tulajdonképpen ipari város. Ráadásul a hajóról kitűnően látszanak azok a sokemeletes, üvegfalú irodaházak, amikbe teljesen szerelmes vagyok. Olyan gyönyörű tükörjátékokat produkálnak egymással és a felhőkkel, hogy legszivesebben egész nap őket fotóznám. Most is egy ilyen képpel búcsúzom.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

That's like... totally racialist, man! Amugy a tokom tele van azzal, hogy az egyetemek azt hangsulyozzak, hogy mennyire "culturally diverse" es mennyire toleransak... erre tessek. Ezen nagyon kiakadtam. Errol eszembe jutott Ali G, aki amikor az interjualany nem akarta folytatni az interjut azt kiabalta neki, hogy: "Is it because I's black?"

Izolda írta...

De a rasszizmusrol nem a minorityvel, hanem a majorityvel kene beszelni, a jo eg szerelmere!!
(Es megmutatni azt a csodas videot, ami a kekszemu - barnaszemu kisiskolasok galleros megkulonbozteteserol szolt!)
Az ablakok egyebkent szepek, de pl a madarakat total megtevesztik, igy halalra is zuzza magat egy csomo rajtuk...

Izolda írta...

Ja, ez az Anna en vok, Izolda. LOL

Kisdobos írta...

Nagyon jo lett a nev, KatyUSA, ezt meg kell mondanom! Amugy en is detto igy ereztem magam ezen a hulye PRIDE golyataboron. A cel sztem az kene, hogy legyen, hogy a kisebbseg a tobbseggel ugyanolyan jol tudna haverkodni, mintha maga is a tobbseghez tartozna, ezert nagy hulyesegnek tartom, hogy rogton azzal kezdik, hogy elkulonitik oket. Hajra a blogolashoz! Lets keep in touch! (Trinitys ex-Kellneres)

Orosz Kata írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Orosz Kata írta...

Szia kisdobos! Örülök, hogy tetszik a blog. Szerintem a név borzalmas, de nem tehetek róla - betegesen vonzódom a szar szóviccekhez. Maga a gólyatábor egyébként nagyon jó volt, én legalább is élveztem, de ez az elkülönitősdi tényleg teljesen érthetetlen / értelmetlen. Ezek után persze nem meglepő, hogy az ebédlőben szinte teljesen elkülönölnek a szinesbőrűek, a latinók,az ázsiaiak, a sportolók és a salátazabáló leánykák asztalai. Ilyet mintha már láttunk volna néhány amcsi tinifilmben - csak ami a filmen viccesnek tűnik (ld. pl. Mean Girls), az élőben inkább szomorú és ijesztő.

Drox írta...

Hát, Kacor kösd fel a gatyát.. ahogy egyik ismerősöm szokta mondani "Sose feledd, hgyo a világ minden problémáját meg lehet oldani egy kézigránáttal és egy pajszerral" ;)

Amúgy tényleg elég gáz, amit írtál, azt még gondoltam én is, hogy a "A Papi megvette nekem a pickupot mer' menő csávó vagyok és még a csapat mezét is hordom (maj haza megy a keménylegény és brokkoliturmixot szürcsölgetve énekli hog férdiasan tökéletes", na de hogy ezt így egy előadáson, háát... És akkor persze még ők akarják a világot megtanítani hogy is kell.. pff.. azért ezt leszámítva remélem jól érzed magad!

Orosz Kata írta...

Nem tudom, lehet, hogy otthon a brokkoliturmixot szürcsölgetik, de a menzán a húst is hússal eszik. Mit mondjak, meg is látszik rajtuk. (Kétajtósszekrény-effektus.) A hús egyébként csirkehúst jelent, az esetek 85%-ában csirkét adnak ebédre és vacsira is. Finoman szólva, hmmm, unom. Nagyritkán van egy kis röfi, olyankor igyekszem előre beeni, gondolva az elkövetkező sanyarú, csirketápos napokra. Ami kriminális még a menzán, az az édességszekció. A fagyi és a tejszinhab egyszerűen kritikán aluli. A muffin átlagos. De hogy ne mondhassátok, hogy mindenen csak fanyalgok, el kell ismernem, hogy a fánkok igen izletesek. (Nem csoda, hogy a filmekben a rendőrök állandóan ezt rágcsálják.) Ezen kivül rákaptam még a cranberry juice-ra (tőzegáfonyalé), sőt, itt az almalé is egész finom. (Tudom, most sokan meg fogtok kövezni ezért, de én az otthoni, túlcukrozott almaleveket nem birom meginni.)Na, be is fejezem, mert még messze a vacsiidő, nekem meg a házi feladatomat kellene befejeznem...