Miss Hungary

Van az úgy, hogy az ember kicsinek, elveszettnek és magányosnak érzi magát. Na ilyenkor birja nagyon felvillanyozni, amikor valaki ráköszön az ebédlőben, hogy 'Hello, Miss Hungary.' Még akkor is, ha tudja, hogy az illető csak azért akar a kegyeibe férkőzni, hogy sört vetessen vele. Ennél is jobb az, amikor a tanár a 'Hello Professor' köszönésre a neveddel köszön vissza, pedig az órák csak egy hete kezdődtek el. Vagy amikor az oroszlán elbömböli magát a folyosón, hogy 'Hi Kata' - ami leginkább úgy hangzik, hogy 'Káátáá' :) Nem mennék itt fonológiai részletekbe (nem akarok szégyent hozni Huber tanár úrra azzal, hogy marhaságokat irok ;) ), de a lényeg az, hogy a mi a hangunk valahol félúton van két angol hang között. Az egyik leginkább a magyar o hangra hajaz, és irásban a legtöbbször o-betűvel jelölik, a másik hang inkább á-szerű, és általában a-betűvel jelölik. Már kezdem megszokni, hogy amikor mondom a nevem, nem értik, és ha próbálják utánam mondani, leginkább valami 'Koto'-féleség lesz belőle. Ilyenkor előkapom a diákigazolványomat, meglátják az a-betűket, és lelkesen üvöltik, hogy 'I see! Káátáá!'