2007. szeptember 8., szombat

Partitájm

Nehéz dolog egy buliról mesélni; az ember legfeljebb annyit tud mondani, hogy itt és itt voltam, jó / rossz volt a zene, jól / rosszul éreztem magam. Ezért aztán nem is fogok a jövőben blogbejegyzéseket szentelni az efféle időtöltéseknek, a tegnap partiról azonban több okból is érdemesnek láttam megemlékezni. Naszóval.


Első bulink a Trinityn, Welcome Back-party egyetemi szervezésben a campus központi épülete (Mather Hall) előtt, a szabadban. Hivatalosan 9-re van meghirdetve a kezdés; annyira kezdők azért nem vagyunk Csengével, hogy azt higgyük, 9-kor bármi is történni fog. Fél 10 körül (ekkor még Gyulával együtt) azért kinézünk, hogy felmérjük a terepet. Állati jól bevilágitva az egész placc, profi dj-pult az erkélyen, kellemes-lötyögős zene. A szekusokat leszámitva sehol senki. Néhány szervező ezeket a szines, hajlithatós, sötétben világitós izéket osztogatja; tudjátok, azt a fajtát, amit nagy kötegben lehet csóválni, de szálanként nyakláncot, karkötőt is lehet csinálni belőle, és másnap reggelre mindig kialszik. Ezekből gyorsan magunkhoz veszünk párat; Csenge egy neonkéket pántként a hajába rak; ez az ő kék szemével és vörös hajával igen ütősen néz ki.


Aztán tiszteletünk tesszük a kajapultoknál, ahol nagy halmokban pucolt sárgarépa, karfiol, brokkoli (nem vicc!) van kipakolva. Innivalónak meg viz és limonádé. No comment. Persze azt eddig is tudtuk, hogy a campus területén tilos alkoholt árusitani / fogyasztani, és sejtettük, hogy nem éppen egy egyetemi szervezésű bulin fogják ezt a szabályt megszegni, de azért a sárgarépa, az egy kicsit sok volt. Lassan fél 11-re jár az idő, Gyula időközben lelépett (visszavitte a koliba a fényképezőgépemet, és elindult megkeresni Tobyt, a német gyereket, akitől a sörszállitmányt remélte). A táncparkett teljesen üres.



Ekkor összefutunk Juliával, a szlovák leányzóval, akit szintén erősen frusztrál már a punnyadás, és hármasban jól lefikázzuk a béna amcsikat, akik a szobájukban vedelnek ahelyett, hogy jönnének normális helyen, normális zenére partizni. A többi egyetemlakó ismerkedjen csak nyugodtan a célzóvizzel, mi viszont táncolni akarunk. Fél 11-kor a közép-európai különitmény a parkettre libben, és kezdetét veszi a mulatság. Nem egészen 10 perc múlva a tánctér megtelik, egyelőre csak szellősen, de azért egyértelműen megváltozik valami. Ezt a változást a dj is érzékeli, mert azonnal pörgősebb számokat kezd nyomatni.


Csengével eleinte a p.r.i.d.e.-osokkal táncikálunk, ám hamarosan megérkezik az international particsapat is, élén Simbával, kis leo domesticusunkkal (*). Őt, mint csibék a tyúkanyót (apót?) követik a freshmenek: Randy, a maláj gyerek, és a kolumbiai Andres. Na ők azok a gólyák, akik tényleg azt juttatják az ember eszébe, hogy te jó ég, ezeknek még a seggükön a tojáshéj. Nagyon édesek, nagyon lelkesek, de nagyon kis lököttek még. Csengével el is határozzuk, hogy fél szemünket rajtuk tartjuk; amikor Randy kicsit megszédül, két oldalról ugrunk mellé, nehogy elessen.


Az este hátralevő részében csatlakozik még hozzánk Robyn, aki szintén gólya, egyébként pedig zimbabwei, és a tenisz / squashcsapat (**) tagja; Ngoni, a malawi kántor fia (gólya), a vietnámi Cseng (gólya) és az indiai Manek (junior (***), és szintén a squashcsapat tagja). Fél 12 magasságában már ezerrel megy a tombolás. Iszonyat király zenék (legalább is az én kificamodott, seggrázóspartizenekedvelő izlésemnek - Sean Paul: Temperature, Daft Punk: Harder Better Faster Stronger, Aqua: Barbie Girl, Britney Spears: Toxic, Black Eyed Peas: Let’s Get It Started, Beyoncé: Naughty Girl, és még sorolhatnám reggelig), nagyon jó átkötések, és édes Istenem, végre egy buli, ahol nem játszanak Gypsy Kingst!


Amikor már nagyon nagy a tömeg, Csengével felmászunk a patiót övező párkányra, és ott rázzuk tovább. Egy perc se telik el, Simba is felugrik mellénk, és átmegy mc-be. Vicces, ahogy egyik pillanatról a másikra a parti középpontja leszünk (vagy legalább is mi úgy érezzük). Fél kettőig szanaszéjjel koptatom a cipőm sarkát, a térdem és a derekam teljesen kész, de fantasztikusan érzem magam. Sajnos ekkor a dj elbúcsúzik. Végszónak annyit, hogy amikor a long walk-on ballagunk vissza a koliba, Csenge (aki sok szempontból egy nagyon szolid és visszafogott lány) megesket, hogy ha legközelebb buli lesz, és vonakodna jönni, a hajánál fogva is rángássam el, mert ő ilyen jót még nem bulizott. Hát, én is csak régen. Wooo-hooo!

---

(*) Simba a mi kolifolyosónk kinevezett óvóbácsija – hivatalosan R.A., azaz residence assistant. Neki lehet siránkozni, ha bármi nem tetszik a szobádban, vagy ha nem tudsz aludni a hajnali háromkor sugárban hányó szomszédaidtól. Ezen túl még annyit kell róla tudni, hogy az egyetemi squashcsapat bajnoka, és tényleg úgy néz ki, mint egy oroszlán. Vicces, hogy még ő is fiatalabb nálam, igaz, csak 1 évvel. (Update: Nem fiatalabb. 24 éves.) Kicsit nehéz megszokni, hogy mi – és különösen Dani meg Gyula a maguk 24 és 28 évével – vagyunk a diákok között a legidősebbek.


(**) Trinty és a squash. Itt annyit kell megjegyezni, hogy a Trinity Bantams tavaly zsinórban 9. alkalommal nyerte meg az egyetemi squashbajnokságot. A sportolók egyetemi ösztöndijat kapnak a jó teljesitményért cserébe, ezért persze hajtják is magukat ezerrel. A squashcsapat tagjai egyébként az egész világról lettek összeverbuválva - a Trinity kiválogatta magának a legjobb játékosokat -, nem csoda, hogy ők a bajnokok. De. A slusszpoén. Az egyik orientáción egy már idézett tanár azt birta mondani, hogy: 'Hát igen, van egy győztes squashcsapatunk. De hát a kutyát se érdekli a squash. Hé, ember, mi amerikaiak vagyunk. Mi csak kosárlabdát, (amerikai) focit és baseballt nézünk.' Amikor meg poénnak szánva benyögtem, hogy 'Na és mi a helyzet Michael Phelps-szel?', bevágta a 'Who the fuck is Michael Phelps'-nézést. Azt hiszem, ez is no comment kategória. :)


(***) Nota bene: Az amerikai college-ek négy évesek, és minden évfolyamnak saját neve van: 1. évfolyam: freshmenek, 2. évfolyam: sophomore-ok, 3. évfolyam: juniorok, 4. évfolyam: seniorok.


---

Update: Csenge beszámolója a partiról itt és itt olvasható. Érdemes megnézni, mert állatira jól ir. Köszi, hogy felraktad a gyorstalpalót is, Csenge! K.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Voltál te már Lengyelországban? Gyakorlatilag nem volt olyan étkezés (reggelizni nem jártunk le), amikor ne lett volna a répa valamely formája. Reszelve, vagdalva, fűszerezve, "ubisali"-nak megcsinálva... Boáh. 8)) Három nap alatt meguntuk. Át tudom érezni az étkezési gondjaid.

Orosz Kata írta...

Nekem semmi bajom a nyers zöldségekkel, sőt! De azért egy bulin szerintem durva snacknek zöldséget adni. Mindegy, most már - ahogy Dani megállapitotta - legalább tudjuk, honnan ered a mondás, hogy minden hányásban van sárgarépa... XD

Unknown írta...

Nem egeszsegmania, szerintem csak sznobsag a repa... Majd ha odaig juttok, hogy mar ti is megveszitek a Bistro-ban a szolot sajttal meg keksszel. :)))))))

Orosz Kata írta...

Szia Anita! Nagyon örülök, hogy irtál (és ezek szerint olvasod a blogomat). Én anno nagy rajongója voltam a tiednek - még most is el-elolvasok egy régebbi bejegyzést. Vicces, hogy kábé ugyanazokra a dolgokra kattantam rá ösztönösen, amiket te is csináltál itt. Például én is megyek majd mentorkodni, bár az egész dolog kicsit vontatottan indul be, mert nincs elég jelentkező. De Romulus nagyon édes alak, már érte érdemes volt jelentkezni ide :) Remélem, ha majd visszatértünk szép hazánkba, személyesen is megismerhetlek. Addig is ird tovább a nolblogodat! (Vagy inditottál esetleg egy újat azóta?) Ami meg a répát, a szőlőt és a kekszet illeti, én eleve egy mindenevő konyhamalac vagyok (na jó, a lecsót leszámitva...), úgyhogy nagyon élvezem a Mather Hallos kajálásokat, ahol a lehető legdurvább kajákat pakolhatja egymás mellé az ember. Csak az a sok csirke ne lenne... XD